Hír

2015.04.04 10:22

Tavaly 670 gépkocsit loptak el a fővárosban

Gyenge felderítési aránnyal dolgozik a rendőrség a fővárosban – a tavalyi gépkocsi lopások nem egész 10 százalékát sikerült csak felderíteniük.

Illusztráció, Pavol Funtál felvétele
 

Harminceggyel több autót loptak el tavaly a fővárosban, mint egy évvel korábban. A rendőrség a 670 lopás mintegy 9,25 százalékánál járt csak sikerrel, azaz mindössze 62 esetben zárult sikerrel a nyomozás. „A szerezettség és a bűncselekmények elkövetésének magas professzionalizmusa miatt a sikerességi arány alacsony, 9,25 százalékos ennél a bűntettnél.” – állapítja meg a rendőrségi jelentés.

A legtöbb gépkocsilopást Pozsony második és ötödik városrészében követték el. Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice), Vereknye (Vrakuňa) és Főrév (Ružinov) részeiben összesen 188 gépkocsit kötöttek el. A második helyen Pozsonyligetfalu (Petržalka) áll 174 eltulajdonított gépkocsival. A legkevesebbet az Óvárosban (Staré Mesto) lopták el, 43 autót.

Tavaly összesen 11 589 bűncselekményt jelentettek be a fővárosban, ami 1 270-nel kevesebb mint 2013-ban. A rendőrség két százalékkal sikeresebben teljesített, ám átlagban így is 10 bűntényből mindössze 4 eset felderítésében jártak sikerrel.